fbpx

Nemrégiben Szinetár Miklóssal (aki nem ismerné, rendező, kiváló és érdemes művész) hallgathattam meg egy beszélgetést. 88 évesen is irigylésre méltó kondiban van. Filmet szeretne még rendezni, aktívan ténykedik. Követendő példa lehet mindenki számára.

Amit szeretnék megosztani a beszélgetésből az az, hogy kedvenc költőjéről Petőfi Sándorról hosszan és szívesen beszélt. Egyik kedvenc verse a Szeptember végén, melynek egyik sora így hangzik: elhull a virág, eliramlik az élet…”

Eliramlik az élet, ismételte meg. Maguk még nem tudják, hogy mennyire gyorsan, de én már igen.
Ez a mondat már akkor is megragadt nekem, és most ismét előtérbe került egy szomorú esemény kapcsán. Múlt vasárnap ugyanis jött a hír, hogy egy kosaras sztár, egy amerikai ikon Kobe Bryant elhunyt. Kosárlabda rajongóként engem is mellbevágott a hír, és ismét szíven ütött, hogy eliramlik az élet, és ráadásul nagyon gyorsan és váratlanul véget is érhet. Ezen ismét eltöprengtem és akkor született meg a fejemben ez a mostani bejegyzés.

A halál természetesen születésünktől fogva már ott lebeg a fejünk felett, ezt el kell fogadni. Nagyon nem mindegy azonban, hogy hogyan is élünk a földi ittlétünk alatt.

A mai írásomban szeretnék figyelmet irányítani azokra a dolgokra, amelyek igazán fontosak lehetnek az életünk során, amire tényleg oda kell figyelnünk.

Álljon itt most sorrendiség nélkül az az 5 dolog, ami tényleg igazán számít, véleményem szerint:

  • Életünk minőségét emberi kapcsolataink határozzák meg, igyekezzünk tehát minél jobb kapcsolatot ápolni családunkkal, barátainkkal, embertársainkkal.
  • Az egészségünk megőrzése hihetetlenül fontos, mégis az első 30-40 évben sok esetben csak romboljuk, majd gyógyszerekkel próbáljuk menteni a menthetőt. Tudatosan figyeljünk oda magunkra! Testünk a lelkünk temploma, óvjuk, vigyázzunk rá, mert csak egy van belőle.
  • Legyünk jóban saját magunkkal. Az egészséges önbecsülés nagy erőt és támaszt biztosít, továbbá az önszeretet az alapja annak, hogy másokat is szeretni tudjunk. Szeressük és fogadjuk el magunkat, mert magunkat mindenhová magunkkal visszük.
  • A 21. században a lelki egészségvédelem óriási jelentőséggel bír. A stressz egy olyan csendes gyilkos, amely sok fronton támad. Óvjuk magunkat a stressztől, figyeljünk oda az intő jelekre. Személyes tippem a mozgás! Nekem mindig segített.
  • Mindig legyenek konkrét, jól meghatározott céljaink! Az emberi agyat probléma megoldásra teremtették. Ha nincs probléma, akkor majd kreál magának. Éppen ezért, hogy „” problémákat állítsunk fel neki, amit meg tud oldani, határozzunk meg célokat melyekért dolgoznunk kell. Így életünk mindig egy jó irányba fog haladni, kiszámítható módon, az általunk vágyott mederben.

Azt gondolom, hogy a listát még lehetne folytatni és kiegészíteni. A fenti 5 tényező viszont olyan alappillér, amelyre odafigyelve tényleg egy minőségi életet élhetünk.  Ugyanis mindenki sikerre és boldogságra vágyik az életében, de már csak nagyon kevesek tudják konkrétan meghatározni, hogy mit is jelent a sikeré és boldogság számukra.

Eliramlik az élet! Tegyünk érte, hogy ha egyszer vissza kell néznünk, számot kell vetnünk akkor nyugodt szívvel mondhassuk el, hogy „mindent megtettem és jó életet éltem, úgy ahogy szerettem volna

A nehéz napokom pedig gondoljunk a fenti 5 alappillérre, ami sorvezető lehet az élet göröngyös útján!