A mai bejegyzésemben két történetet szeretnék elmesélni neked. Az egyik történet főszereplője Zsolt, 45 éves jól menő vállalkozó. A másik szereplő Ákos, aki 38 éves és egy Magyar tulajdonú vállalkozásban dolgozik középvezetőként.

Zsolt napi 12 órát dolgozik 15 éve alapított saját cégében. Emiatt elvált, és két gyermekét csak kéthetente látja. A cég ügyvezetőjeként mindenért Ő felel, minden átfut rajta, a problémákkal őt találják meg. Sok stressz éri. Ebből kifolyólag láncdohányos immáron több mint 25 éve. Napi 1 doboz cigi a minimum, húzós napokon inkább 2 csomag. Túlsúlya is számottevő, a mozgást pedig régen elfelejtette, mondván nincsen rá ideje. Barátaival is csak nagyon ritkán találkozik. Nincs rá ideje…

Ákos ezzel szemben napi 8 órát dolgozik, családjával egy külvárosi zöld övezetben él. Heti 2-3 alkalommal sportol, a családdal eljár kirándulni. Két kis gyerkőcét úszni és judozni viszi minden héten. Feleségével szeretetben élnek. Nyáron nyaralni járnak 10 napra a Horvát tengerpartra, télen pedig Ausztriába mennek szánkózni a gyerekekkel.  Ákos szenvedélye az alkohol volt, de annak az időszaknak már 10 éve vége. Ugyanakkor nem volt ez mindig így…

Zsolt 3 héttel ezelőtt arra ébredt, hogy annyira köhög majd meg fullad. Volt már ilyen korábban is többször, de ennyire még sosem volt erőteljes és hosszan tartó. Nem járt orvosnál körülbelül 5 éve, most viszont megijedt, és elment a háziorvoshoz az eset utáni délutánon. Az orvos kikérdezte és megvizsgálta Zsoltot. Mivel a kora, a dohányzás és túlsúly miatt a veszélyeztett kategóriába esett, ezért tovább küldte őt egy komolyabb kivizsgálásra.

A vizsgálatok végén Zsoltot leültették és a kórházi orvosa tájékoztatta a következőkről:

Előrehaladott tüdőrákja van, ebben a stádiumban a kezelések eredménye 2-5% -os lehet. Zsolt remegő hangon kérdezte meg, hogy akkor mennyi van még hátra doktor Úr?

6 hónap, maximum 9, ha minden a legjobb forgatókönyv szerint alakul – jött a mellbevágó válasz. Zsolt csak ült szótlanul egy darabig, majd kitántorgott a kórházból valahogy. Kocsijába ülve összeomlott és egy órán keresztül zokogott.

Ákos 28 évesen nagyon hasonló cipőben járt, mint Zsolt. Mármint ami az életmódot illeti. Frissen végzett egyetemistaként egy multinál hajtották ki a belét. 10-14 órákat töltött a munkahelyén. Főnöke állandó stresszben tartotta, amitől egész nap fájt a gyomra, reggelenként pedig hányingerrel ment be dolgozni. Jó volt a fizetés, ezért csinálta.

Az egyetlen menekülési út az alkohol és a bulik voltak. Az egyetemről még akadt jó pár régi barát és ismerős. Úgy is mondhatnánk sorstársak. Így mindig volt kivel legurítani pár sört, plusz ami még utána következett. Így nagyrészt alvás nélkül teltek a hétköznapok. Hétvégente is az ivás és az éjszakázás jelentette a „kikapcsolódást”.

Aztán az egyik átmulatott éjszaka után Ákos egyik legjobb egyetemi barátját hazafelé elütötte egy autó. Rossz helyen akart átkelni egy forgalmas 6 sávos úton. Már nem tudtak segíteni rajta…
Távozott az élők sorából.

Most joggal kérdezheted magadtól (és tőlem is persze), hogy mi a kapcsolat a két történet között? Hova fog ez kilyukadni???

Nos Zsolt és Ákos története húszas éveik végéig nagyon sok hasonlóságot mutatott. Túlhajszolt életmód, rengeteg stressz. Semmi mozgás, csak a dohányzás (Zsolt esetében) és az alkohol (Ákosnál).

Az óriási különbség és történet lényegi mondanivalója egy szóval leírható.
Ez pedig nem más, mint a: DÖNTÉS

Ákos a barátja tragédiájából feleszmélve hozott egy döntést! Ez így nem mehet tovább. Változtatnom kell! Nem akarok én is erre a sorsra jutni egy túl jól sikerült éjszaka végén.

Így Ákos pár hónappal a tragédia után felmondott az utált multinál. Szépen lassan teljesen felhagyott az alkohol fogyasztással. Elkezdett mozogni, talált új hobbikat magának. Sikerült kihevernie legfőbb stressz forrását, az ex főnökét. Majd két év múlva találkozott egy lánnyal, aki a bartánője lett. Ma már a felesége és két szép gyerekük van.

Zsolt a döntés helyett mindig csak HALOGATOTT. Mindig akadt egy jó kifogás saját maga számára. Emiatt nem törődött az egészségével, feleségével, családjával. Úgy érezte a stressz egy szokásos vállalkozói betegség, amit cigivel lehet „kezelni”. Hajtotta a melót, mert addig kell ütni a vasat amíg meleg.

Nos, az a bizonyos kezelés csak tüneti volt. Most már azonban késő bánat. Zsolt csak azon töpreng, hogy mivel töltse utolsó pár hónapját. Hogyan és mit pótoljon be az elmúlt 10-15 évből? Továbbá sok-sok bárcsak… kezdetű mondatot fogalmaz meg magában. Ez azonban az életét már nem hosszabbítja meg.

A két történetből kérlek te is szűrd le, hogy milyen döntéseket kéne meghoznod. Milyen fontos dolgokat halogatsz már esetleg évek óta? Neked is vannak jó kifogásaid, amivel húzod a saját értékes idődet?

Vess számot magadban, hozz döntést és indulj el a cselekvés útján! (Bárki bármit mond, a döntés joga mindig a te kezedben van!)

Nehogy túl késő legyen!

Bejegyzésemben elég sokszor utaltam a stresszre. Ez egy csendes gyilkos, ami évekig „csak” egy kellemetlenség, aztán lecsap és már késő…
Amennyiben a te életben is jelentős a stressz, akkor figyelmedbe ajánlom a következő rendezvényemet:

A részleteket itt éred el!