fbpx

1941-ben a híres angol szónok és államférfi, Winston Churchill beszédet mondott Harrow-ban, Anglia egyik elit fiúiskolájában. A diákok és a tanárok egyaránt nagy lelkesedéssel várták beszédét. Erről társalogtak az osztálytermekben, a csarnokokban és a sportpályákon is. Az izgatottság a jeles napon, Churchill érkezésekor azonnal a tetőfokára hágott. A beszéd azóta bejárta a világot és mindenki ismeri az ott elhangzottakat.

Churchill a második világháború lezárása után számos beszédet tartott még. Az egyik ilyen alkalommal megkérdezte tőle a hallgatóságból valaki, hogy mit üzenne a fiataloknak. Mi lehet a sikeres élet receptje?  Ő így válaszolt: Mindössze 4 szóval össze tudom foglalni Önnek… Soha ne add fel!

Nos, nem tudom, hogy azt a bizonyos beszédet 1941-ben mennyi Német hallgatta, azon belül is mennyi focista volt köztük, de tény, hogy a múlt szombaton (futball világbajnokság Németország-Svédország 2-1) ismét ékes példáját mutatták be a fenti állítás örök igazságának.

A futball történelemben immáron sokadszorra bizonyították, hogy az utolsó másodpercekig küzdés meghozza az eredményt (velük kapcsolatban az összes futball eseményen meg szokták említeni ezt az örök küzdést, fel nem adást). A félidőben vesztésre és kiesésre álltak a Németek, a szurkolók aggódó tekintetét számos alkalommal mutatták a kamerák. Óriási meglepetés és blama lett volna, ha a regnáló világbajnok Németország már a 2. csoport meccse után búcsúzni kényszerül.

Az edző és játékosok bizonyára átérezték a helyzet súlyát. A második félidőre kijőve gyorsan lőttek egy egyenlítő gólt. Ez azonban csak arra lett volna elég, hogy matematikailag ne essenek ki. Az esetleges döntetlennel sorsuk nem a saját kezükben lett volna az utolsó fordulóban.

Küzdöttek, hajtottak, csúsztak-másztak. Kapufát lőttek, óriási védés a Svéd kapustól egy bombaerős fejes után. A gól azonban csak nem akart összejönni. Az utolsó 10 percre ráadásul emberhátrányba is kerültek egy kiállítás miatt.

Eljött a 95. perc amikor egy szabadrúgással Németország az utolsó esélyét kapta meg a mérkőzésen. A Németeknél, az addig halványan játszó Toni Kroos állt a labda mögé. Legurítás után hideg vérrel lőtte a bal felső sarokba a labdát.

Micsoda mázli, a bíró segített, már megint elcsalták, a világbajnokot védeni kell. Ilyen, és ehhez hasonló mondatok százai repkedtek az interneten.

Én azonban az mondom, hogy nem adták fel! Végig hajtottak, küzdöttek, megszakadtak. A szerencse sokszor elpártolt tőlük. A végén azonban belőtték, a 95. utolsó perc meghozta gyümölcsét. Soha nem adták fel!

Még ha nem is szereted és követed a focit, akkor is mindenképpen nagyon hasznos és tanulságos történet lehet ez számodra is.

Soha ne add fel!

Mindig csak az utolsó próbálkozás kell, hogy sikerüljön! A többi előtte csak a gyakorlás volt!

Soraimat egy másik ismert angol szavaival zárnám…

Gary Lineker az ismert angol focista, aki azóta már TV-s személyiség lett, híres mondását írta át a mérkőzést követően!

“A futball egyszerű játék, amelyben 22 férfi kerget egy labdát 82 percig, majd kiállítanak egy németet. Aztán még 13 percig 21 férfi kerget egy labdát, és a végén a németek valahogy mindig nyernek.”

Hogy miért???

Mert soha nem adják fel! Légy te is ilyen! Soha ne add fel!

Ha pedig még nem vagy ilyen erős fejben, akkor válj azzá. Kezd el azzal, hogy megkeresel engem. Vedd fel velem a kapcsolatot. Itt elérsz engem: https://pinczesgaborcoaching.hu/kapcsolat1/

Hidd el, tudok neked segíteni abban, hogy mentálisan ilyen erős légy mint ez a Német futball válogatott volt múlt szombaton este!